2024.04.18
csütörtök

Fejlődnek Románia repterei

- 2023-08-23

Jelentős beruházások zajlanak a romániai repterek túlnyomó többségében, hiszen a fejlődni kívánó nagyvárosok, térségek számára kulcsfontosságú a légi összeköttetés biztosítása a világ számos más pontjával, turisták, cégek, üzletemberek számára egyaránt .

Kimutatások szerint 2022 és 2024 között összesen csaknem 5 milliárd lejt, azaz egymilliárd eurót fordítanak a romániai légikikötők és az úgynevezett kritikus légi infrastruktúra bővítésére.
Nem véletlen, hogy az egyre növekvő számok cselekvésre késztetik a létesítmények működtetőit.  Brassóban új repteret nyitottak mintegy 140 millió eurós beruházás révén. a rövid nyitvatartás miatt kialakult kezdeti konfliktusok után – nemrég bejelentették, ősztől újabb járatokkal bővíti a kínálatot. A működtetők bíznak benne, hogy a júniusi nyitástól év végéig legalább százezer utast fogadhatnak.
De folyamatosan dolgoznak azon is, hogy beinduljanak a rendszeres repülőjáratok Hargita megyéből. Júliusban az első személyszállító gép landolásakor még „csak” a Gyergyóremete–Budapest napi légi összeköttetés tervéről beszéltek, de már újabb elképzelések is kezdenek körvonalazódni.
Az AeroExpress légitársaság az igények függvényében nyitott arra, hogy indulás után bővítse a regionális szolgáltatásait, és más célpontok felé is menetrendszerinti járatokon szállítsa az utasokat.

Forrás: kronikaonline.ro







© Copyright 2018