2024.04.20
szombat

Erdély legszebb magyar dalát keresik

- 2020-09-17

Az Erdélyi Magyar Közművelődési Egyesület Ifjúsági Szervezete (EMKISZ) hatodik alkalommal hirdeti meg zenei pályázatát amatőrök avagy hivatásos erdélyi zenészeknek és zenekaroknak.

A pályázat célja az, hogy elősegítse a minőségi, magyar nyelven íródott, itthoni dalok születését, illetve hogy olyan tehetségeknek nyújtson bemutatkozási lehetőséget, akik másképp nehezebben kapnának nyilvánosságot, olvasható az EMKISZ közleményében. Pályázni lehet egyszemélyes produkcióval és zenekarral is. A pályázó zenészek és zenekarok két kategóriában (25 év alatti és 25 év fölötti) jelentkezhetnek. A zenekarok kategóriabeli besorolása a zenekari tagok életkora alapján kerül meghatározásra: egyéni jelentkező esetén a személy életkora, zenekar esetén a tagok kétharmadának életkora alapján (tehát egy öttagú zenekar esetén, ahol három tag 25 év fölötti, két tag 25 év alatti, a zenekar a 25 év fölötti kategóriában fog versenyezni). A felhívásra bármilyen zenei stílusban lehet nevezni, sőt, kifejezetten bátorítjuk az underground stílusokban alkotókat, hogy dalaikkal színesítsék a hazai zenei palettát. A pályázat leadásának határideje október 25. A gálaestre november 7-én, online formában szervezik meg a Legszebb Erdélyi Magyar Dal Facebook-oldalán. 







© Copyright 2018