2024.10.11
péntek

Előre az Úz völgyében-értékes kiadvány jelent meg

- 2021-03-15

Magyarország Csíkszeredai Főkonzulátusán mutatták be csütörtökön a Kocsis Károly által szerkesztett Előre az Úz völgyében című 380 oldalas kötetet. A könyvbemutatón köszöntőt mondott Tóth László főkonzul és Kelemen Hunor, az RMDSZ elnöke. Az eseményen jelen volt ugyanakkor Kiss László ezredes, Magyarország Bukarestbe akkreditált attaséja is.

Tóth László főkonzul kiemelte „Főkonzulátusként fontosnak tartjuk, hogy ilyen munkák meg tudnak jelenni, és néhány olyan nyitott kérdésre talán megfelelő választ is tudnak adni, amelyek olyan eseményekhez vezethettek, amik megtörténtek az utóbbi időben az Úzvölgyében”. Kelemen Hunor RMDSZ-elnök szerint a kiadó rendkívüli kötettel ajándékozta meg a Kárpát-medencei magyar olvasókat, mindazokat, akik a „történelem iránt érdeklődnek, akiknek fontos, hogy egy másfajta szempontból láthassák az első világháborúnak ezen helyszínét. A könyvet Tamás Sándor, Kovászna Megye Tanácsának elnöke, Kocsis Károly újságíró és Nagy Zoltán történész mutatták be. Az igényesen szerkesztett kiadvány attól hiánypótló, hogy frontkatonák naplórészletei, visszaemlékezések és újságcikkek alapján tárja fel az első világháború idején az Úzvölgyében történteket. A 380 oldalas kötet nagyon értékes képanyagot tartalmaz: 170 korabeli fényképpel, 40 rajzzal, 20 karikatúrával és 18 térképpel látták el. A kötetet hamarosan a könyves üzletekben is megvásárolhatják.







© Copyright 2018