2024.04.16
kedd

Előjegyzés nélkül oltanak május 7-től az összes oltásközpontban

- 2021-05-05

Május 7-től előjegyzés nélkül is beadják az igénylőknek a koronavírus elleni vakcinát valamennyi hazai oltásközpontban – jelentette be az oltáskampány koordináló országos bizottság vezetője.

Valeriu Gheorghiță közlése szerint a 60 év felettieket 8 és 20 óra között fogadják a központokban, a fiatalabbak 14 és 20 óra között kaphatják meg a vakcinát. Az előjegyzett időponttal rendelkező személyeknek prioritásuk van. A katonaorvos elmondta, az előjegyzés nélkül érkező személyeket a szabadi időpontok számának függvényében oltják be, szükség esetén sorszám alapján. Valeriu Gheorghiţă szerint ennek a módszernek a bevezetése maga után vonhatja a kárba veszett dózisok számának növekedését. A katonaorvos elmondta azt is: egyértelműen kilátás van arra, hogy a nyáron elkezdődjön a 12 és 15 év közötti gyerekek koronavírus elleni immunizálása a Pfizer-BioNTech oltóanyagával.







© Copyright 2018