2024.10.06
vasárnap

Egyre nagyobb a szakadék az állami alkalmazottak és a versenyszféra bérei között

- 2020-11-13

A közalkalmazottak bruttó átlagfizetése már 6 250 lej, a versenyszférában ellenben az 5 ezret sem éri el. Bár kis mértékben, de tovább nő idén a különbség a közalkalmazottak és a magánszektorban dolgozó munkavállalók fizetése között.

Az Országos Stratégiai és Előrejelzési Bizottság (CNSP) prognózisa szerint 2020-ban 6 520 lej lesz a bruttó átlagbér az állami szektorban. Ez hozzávetőleg 45 százalékkal több annál, amit a versenyszférában dolgozók keresnek. A magáncégek munkavállalóinak idei átlagos bruttó jövedelme 4 715 lej. A közalkalmazotti bérek idén is gyorsabb ütemben nőttek, 4,8 százalékkal haladják meg a tavalyi szintet. A versenyszférában kisebb a növekedés, mindössze 3,4 százalékos. Ez jelentős visszaesés az előző évhez képest, 2019-ben ugyanis a közalkalmazottaknál 15,1 százalékos átlagos bérfejlesztésre került sor, a magánszektorban pedig átlagban 12,3 százalékkal nőttek a fizetések. A bérezés az állami-, illetve a magánszektorban teljesen különböző elvek alapján működik, mutatnak rá a humán erőforrás szakemberek. A közalkalmazottak javadalmazása a hatályos szabályozás alapján, a ledolgozott évek számával egyenes arányban, a munkavállaló besorolásától függően nő. A magáncégeknél ellenben szoros összefüggés van a bérezés színvonala és a vállalat, illetve a munkaadó teljesítménye között. Sok területen a bérek valós fedezet hiányában, a politikusok populista döntéseinek az eredményeként nőttek. A cégek idén nem emeltek fizetéseket Idén a cégek többsége egyáltalán nem emelte a fizetéseket, mivel csökkentek a bevételeik, vagy előrelátásból, tartva a járvány miatt kibontakozó válság következményeitől. Ha voltak is fizetésemelések, azok minimálisak, az infláció mértékét alig meghaladók, 5 százalék körüliek voltak. A CNSP előrejelzése szerint jövőre a versenyszféra faragni fog a lemaradásából, a bérfejlesztés átlagos szintje ugyanis ott 7,7 százalékos lesz, ellenben az állami szektorban csak 4,5 százalék. Egyes humán erőforrás szakértők megkérdőjelezik ezt, s inkább azt tartják valószínűnek, hogy a magánszektorban jövőre is minimális mértékben emelkednek majd a bérek. A közalkalmazotti fizetések alakulását ellenben nagyon pontosan meg lehet jósolni. A CNSP az a testület, melynek előrejelzései alapján a kormány megtervezi a következő évi költségvetést. 







© Copyright 2018