2024.05.21
kedd

Bírságolnak a lakóövezetben parkoló áruszállítók miatt

- 2023-05-05

Miközben Székelyudvarhelyen és Sepsiszentgyörgyön tanácsi határozat tiltja a haszongépjárművek lakóövezeti parkolását este és éjszaka, Csíkszeredában és Gyergyószentmiklóson nincs érvényben ilyen szabályzat.

Hat éve hozott a székelyudvarhelyi önkormányzat helyi határozatot, amely szerint este nyolc és reggel hat óra között tilos közterületeken állomásoztatni azokat a teherszállító járműveket, amelyek súlya meghaladja a 2,5 tonnát. A tiltás nemcsak cégautókra vonatkozik, hanem azokra a járművekre is, amelyek elsődleges célja a személyszállítás, vagyis a sofőrülésen kívül legalább nyolc férőhellyel rendelkeznek és hosszuk meghaladja az 5,5 métert.  László Szabolcs, a Székelyudvarhelyi Helyi Rendőrség vezetője kifejtette, hogy folyamatosan ellenőrzik a szabályozás betartását, nemrég egy nagyobb akcióra is sor került ebben az ügyben, amelyet a lakók panaszai nyomán szerveztek meg.







© Copyright 2018