2024.03.29
péntek

A parlament elé hívják Ludovic Orbant, hogy beszéljen a 2021-es költségvetésről

- 2020-10-30

A parlament elé hívja a Szociáldemokrata Párt (PSD) Ludovic Orban miniszterelnököt, hogy számoljon be a jövő évi költségvetésről – jelentette be az alakulat első alelnöke, Gabriela Firea, hozzátéve, nem érti, miért nem tette még közzé a kormány az erről szóló tervezetet.

Firea azt mondta, a PSD politikai bizottságának ülésén született meg a döntés, miszerint meghívják a parlamentbe a kormányfőt, hogy ismertessen egy „világos és konkrét információkat” tartalmazó jelentést a jövő évi költségvetésről. „Ha nincs rejtegetnivalójuk, ha mindenben tisztességesen jártak el a román állampolgárokkal szemben, miért nem tették közzé még a jövő évi büdzsé tervezetét, miért nem tartanak egy sajtótájékoztatót, hogy minden polgár tudja, mik a kormány szándékai például az áfával” – fogalmazott Firea, aki szerint a kormány már döntött az áfaemelésről, „már csak az a kérdés, hogy mennyivel emelik”. A PSD első alelnöke hozzátette, alakulata semmilyen formában nem támogatja az áfaemelést, az intézkedés ugyanis a kis- és közepes jövedelműeket sújtaná a leginkább.







© Copyright 2018