2024.04.18
csütörtök

A magyar-német meccs napján szivárványos lobogók fognak lengeni Münchenben

- 2021-06-21

A müncheni városháza reagált arra a néhány napja indult petícióra, amelyben több mint 63 ezer aláíró azt kéri, hogy szivárványszínű legyen a stadion kivilágítása a német-magyar EB-meccsen.

Az aláírók ezzel a magyarországi szexuális kisebbségek ellenen fordított pedofiltörvény ellen tiltakoznának, illetve így vállalnának szolidaritást a törvényben megbélyegzett és hátrányosan megkülönböztetett magyar LBTQ+ közösségekkel - számol be a Telex. A Spiegel szerint München polgármestere is támogatja az ötletet, sőt a városháza is egységesen felsorakozott a javaslat mögé. Dieter Reiter polgármester elmondta, hogy egy erős üzenettel szeretnék azt jelezni, hogy a város kiáll a sokszínűség és tolerancia mellett. A stadion kivilágítása viszont így is kérdéses, ugyanis arról nem a város dönt, hanem az UEFA, amelyről közismert, hogy nem szeret politikai állásfoglalást tenni. A polgármester arról is szót ejtett, hogy a város nevében minél hamarabb hivatalos közleményt szeretnének erről a kérdésről benyújtani – még a szerdai meccs előtt – a fociszövetséghez. A német-magyar meccs napján a müncheni városháza azonban a város hatásköre, amelyet biztosan szivárványos zászlókkal fognak feldíszíteni. „A német és magyar válogatott közti meccs fontos alkalom arra, hogy München megmutassa a szolidaritását a magyar LGBTI közösséggel, akik a magyar kormány által meghozott, homofób és transzfób szabályozás szenvedő alanyai” – olvasható a városháza közleményében.







© Copyright 2018