2024.10.06
vasárnap

A kormányfő szerint zöld utat kaphatnak a fesztiválok

- 2021-05-07

Vélhetően sor kerülhet idén az olyan nagyobb fesztiválokra, mint például az Untold vagy a Neversea, de inkább augusztus 1-je után – jelentette ki Florin Cîţu miniszterelnök.

Többek között azt is megkérdezték az újságírók a csütörtökön Konstancán tartózkodó kormányfőtől, hogy szerinte idén megszervezhető-e a kolozsvári Untold fesztivál vagy a konstancai Neversea. “Én ezt remélem és ezt akarom” – válaszolt, hozzátéve azonban, hogy inkább egy augusztus 1-je körüli vagy utáni időpontban kerülhetne sor ezekre, mintsem közvetlenül június 1-je után. A miniszterelnök csütörtöki bejelentése értelmében a tervek szerint két szakaszban lazítanak a korlátozásokon, az első lazítások június 1-jétől várhatók, augusztus 1-jétől pedig újabb intézkedések következnek majd.







© Copyright 2018