Nagyon megnőtt a Korond-patak és a Kis-Küküllő vizének sótartalma, az értékek magasabbak, mint a tengervízre jellemző koncentráció, emberi fogyasztásra nem alkalmas a víz. A helyszínen munkálatokat végző kivitelező eltávolította a hét végén a nemzetközi szakemberek által javasolt vízhozamlassító küszöböt, az értékek emelkedését ez okozhatja. A küszöb egy körülbelül 40 centiméteres építmény volt, ez segített abban, hogy kevesebb édesvíz kerüljön be a bányába. A két küszöb eltávolítása mellett helyi beomlások is történtek, miközben csökkent a Korond-patak vízszintje. Ennek következtében a bánya vize közvetlenül a patakba folyik.
Azonnali személyi felelősségre vonást sürget a Parajdon történt súlyos vízszennyezés ügyében Tánczos Barna miniszterelnök-helyettes, aki élesen bírálta a Salrom és a Vízügyi Hatóság vezetőit, akik szerinte képtelenek kézben tartani a helyzetet. Tánczos közölte: a mai kormányülésen személyesen fogja kérni a miniszterelnököt, hogy menessze a két vállalat vezetőjét. A vízhozamlassító mai visszaállítása után ugyan csökkent a sókoncentráció a Korond-patakban, de a Kis-Küküllő térsége továbbra is veszélyben van. A miniszterelnök-helyettes szerint hamarosan visszatérhet minden a rendes kerékvágásba, de a veszély még nem múlt el, illetve a beomlás veszélye ma is létezik a bányánál, függetlenül attól, hogy már vissza vannak állítva a lassító szabályozók vagy nem. Ma a vízellátás átmenetileg megszűnt Dicsőszentmártonban, Vámosgálfalván és Szászbogácson. Arra kérik az ottani lakosságot, hogy tartalékoljon vizet.