2024.04.19
péntek

Debrecenben startolt el Székelyföld Kerékpáros Körverseny

- 2022-08-10

Az eddigi hagyományoktól eltérően ebben az évben Kovászna, Hargita és Maros megye, illetve Marosvásárhely mellett Debrecen is bekapcsolódott az idén 16. alkalommal megszervezett Székelyföld Kerékpáros Körversenybe.

A hajdúsági városban indul útjára a megmérettetés kedden délelőtt, az első szakasz teljesítését követően költözik a mezőny Székelyföldre. A szervezők tájékoztatása szerint 12 országból huszonegy csapat jelezte részvételi szándékát, és valamivel több, mint százhúsz kerékpáros volt jelen a keddi rajtnál. A 2022-es körverseny összdíjazása 15 095 euró, költségvetése pedig 1,7 millió lej. Az idei, Debrecenből kedden induló Székelyföld Kerékpáros Körverseny eredményhirdetése augusztus 13-án lesz Csíkszeredában – közölték a szervezők. A körverseny mind az öt szakaszát végig élőben lehet majd követni a www.tourofszeklerland.ro oldalon.







© Copyright 2018