2024.03.28
csütörtök

„Ne bólogassatok, hanem kiabáljatok!”

- 2018-02-20

Február 16-án, péntek délután tisztújítást tartott az Udvarhelyszéki Ifjúsági Egyeztető Tanács (UIET). Az esemény a székelyudvarhelyi Bocskai Házban zajlott, ahol barátaikkal, tagszervezeteikkel és partnereikkel együtt adták át a stafétát a fiataloknak.

 

Ebből az alkalomból vendégeik és partnerszervezeteik visszatekintettek az elmúlt három évre, személyes emlékezetes sztorijaikat, feledhetetlen „uiet-es” élményeiket tárták a küldöttgyűlés elé.

Fancsali János – Ficsur -, mint leköszönő elnök beszámolójában mesélt a megélt tapasztalatokról, nehézségekről, megvalósításaink és programjaink rövid bemutatásával. Megköszönte az eddigi munkát a régi csapatnak, barátoknak, kollegáknak és mindenkinek, aki támogatta őt és a szervezetet. Nem szabad megijedni a politikától, ki kell venni a részünket belőle, tanácsolta a fiataloknak, majd „Ezek voltunk mi!” -zárta beszámolóját, gratulálva és sok sikert kívánva az új csapatnak.

Bíró Barna Botond Hargita Megye Tanácsának alelnöke, az UIET korábbi alelnöke, a kezdetekről mesélt. Ahogy életet leheltek egy fiókban porosodó szervezetbe, egy baráti társaságként, akik csak megpróbáltak hangosnak lenni. Hangsúlyozta, hogy nem egy könnyű feladat, de nem lehetetlen! Véleménye szerint a legfontosabb, hogy a fiatalok hallassák a hangjukat az őket érintő döntések meghozatalakor, és a továbbiakban is ez kell legyen a prioritás az UIET-ben.

„Ne bólogassatok, hanem kiabáljatok!” – mondta útravalóul az új csapatnak.

Gábor, mint elnökjelölt, bemutatkozója során szemléltette programtervüket, elképzeléseiket a jövőt illetően. Kijelentette, hogy készen állnak az előttük álló kihívásokra és érzik magukban a képességet arra, hogy tovább tudják vinni az elkezdett munkát.

Miután megtudtuk, hogy mire is számíthatunk az új csapattól, a 60 fős küldöttgyűlés 46 jelenlévő tagja megválasztotta az UIET új elnökének Imre Gábort, 43 igen szavazattal.

Ezt követően kinevezte hadseregének tagjait, az új csapat alelnökeit, akik név szerint: Bíró István, Csányi Attila, Czika Arnold, Dávid Endre, Tornai Szilárd és Zsidó Károly.

Találkozásuk fontos momentumai közé tartozott, hogy két újabb tagszervezettel bővült a szervezet. Csatlakozott hozzá a Romániai Magyar Jogvédő Egyesület és a Tegyük Egymásért egyesület csapata.







© Copyright 2018