2024.03.29
péntek

Új honlappal és applikációval kezdik a színházi évadot

- 2018-09-14

Újabb szemmel látható eredménye van a Tomcsa Sándor Színház által tavasszal meghirdetett, a rebrandinget, azaz arculatváltást célzó projektnek: a vadonatúj honlapot (www.szinhaz.ro) és a TomcsApp elnevezésű mobiltelefonos alkalmazást sajtótájékoztatón mutatták be.

 

Nagy Pál színházigazgató úgy fogalmazott: a mai világban a letisztult honlap és egy telefonos applikáció elengedhetetlenül fontos az intézmények számára is, ezért a 2018/2019-es évad elejére a székelyudvarhelyi teátrum mind a kettőben beerősített. Az új weboldalt már a nyár elején beüzemeltük, de kellett még néhány hónap, hogy a tapasztalatok és visszajelzések alapján megfogalmazott változtatásokat végrehajtsuk, hogy az oldal még hatékonyabban működjön. „Minden szempontból, felhasználóként és megrendelőként is úgy gondolom, hogy kiváló az eredmény” – vélekedett az igazgató.

A honlapot a székelyudvarhelyi, fiatal szakemberek alkotta, néhány éve indult Minic Studio webfejlesztő és marketingtanácsadó cég fejlesztette. A vállalkozás részéről Vadász Zoltán vett részt a sajtótájékoztatón, aki elmondta: a korábbi weboldal kapcsán gyűjtött tapasztalatok alapján olyan új felületet akartak biztosítani, ahová például az előadásokat könnyen fellehet tölteni, illetve a tartalom észszerűen struktúrált és egyszerűbben elérhető. Fontos szempont ugyanakkor, hogy a látogató naprakész információval találkozzon, és ennek tudatában folyamatosan visszatérjen. A honlapon egyébként egy Instagram-komponens is helyet kapott, amivel gyakorlatilag a nézők is szerkeszthetik a honlapot, azaz #tomcsa hashtag használatával a publikusra állított képek megjelennek a weboldalon is. Egy másik újdonság, hogy a honlap látogatói csillagozhatják, azaz értékelhetik az előadásokat.

A TomcsApp alkalmazást szintén egy udvarhelyi cég, a JBL Networkers fejlesztette, a vállalkozás részéről Kovács Csaba és Jakab András mutatta be az applikációt. A TomcsApp egyelőre Androidra tölthető le, de hamarosan elérhető lesz iOS-en is. Az alkalmazás fejlesztésénél ugyancsak szempont volt, hogy könnyen kezelhető legyen. Az applikáción keresztül elérhetőek többek között az előadások, illetve a program, sőt aki engedélyezi a funkciót, azonnal értesítést kap az újdonságokról, amikor a Tomcsa Sándor Színház közelében tartózkodik. Az appon az értékelés nem csillagozással, hanem hozzászólással történik. Az alkalmazás egyébként összefügg a honlappal, előbbi bővebb információért átvezet utóbbira.

Nagy Pál azt is kiemelte: nem véletlen, hogy udvarhelyi cégekkel dolgozott a színház, hiszen tudatosan akarunk minél több helyi vállalkozással partnerséget kialakítani, és a pozitív példákkal bizonyítani, hogy boldogulni, a közösség számára is hasznos projekteket véghezvinni itthon is lehet.







© Copyright 2018