2024.04.18
csütörtök

Egy társulat, két fesztivál, három előadás

mf - 2018-05-03

Sikeres turnéról tért vissza a Tomcsa Sándor Színház társulata, két fesztiválon is részt vett a Migránsoook – avagy túlsúlyban a bárkánk c. előadásával, melyet összesen három alkalommal láthatott a közönség.

 

A MASZÍN (a romániai Magyar Színházi Szövetség) által Szatmárnémetiben szervezett MAFESZT zárónapján, április 23-án egymás után két alkalommal is játszották az előadást. A szatmári előadás a térhasználat változása miatt néhány részletében különbözött az otthon megszokottaktól, de hasonló elismeréssel fogadták a szakmabeliek és a szatmári nézők is – mint kiderült a másnapi szakmai beszélgetésen.

Ezt közvetően a társulat továbbutazott Budapestre, ahol az V. MITEM-en (Madách Nemzetközi Színházi Találkozón) az európai, afrikai és ázsiai országok színházai mellett (a csupán két meghívott erdélyi színház egyikeként) vehettek részt.

A neves színházi találkozón is elismeréssel adóztak a rendezőnek, Zakariás Zalánnak és a társulatnak egyaránt. A darab írója, a párizsban alkotó Matei Vișniec ismét megnézte az udvarhelyiek előadását, valamint a szakmai beszélgetésen is részt vett, ahol Zakariás Zalánnal felváltva beszéltek a szöveg és az előadás létrejöttéről, valamint az előadásban dilemmaként felmerülő témákról.

A beszélgetés végén Vidnyánszki Attila, a Nemzeti Színház igazgatója nyújtotta át a rendezőnek Madarassy István ötvös-szobrászművész alkotását ajándékként, amelyet a színház büféjében tartott fogadás követett.

A társulat másnap hazautazott, lezárva a programdús és sikeres turnét – de nem sokáig pihenhetnek, hiszen hamarosan indulnak a POSZT-ra (Pécsi Országos Színházi Találkozó), hogy az ottani közönségnek is bemutassák a Migránsoook-at.







© Copyright 2018